Általános bemutatás: A néprajzilag Eszteregnyével, Sormással és Becsehellyel táji csoportot alkotó Rigyác első említése 1411-ben: Rigyalch. Szerb-horvát eredetű elnevezés.
1406-ban Petri János fia Istvánnak, majd a Répásy-családnak volt itt birtoka. A XVI. században kisebb nemesek birtokolták, akik részben a Kanizsai-család szolgálatában álltak.
A kanizsai vár közelsége miatt Rigyác is sokat szenvedett a török támadásoktól.
1566-ban - azután, hogy felégették a falut - a lakosság Répásy Ferencné birtokán építették újra házaikat, s ezt azonnal el is nevezték Újrigyácnak.
A XVIII. században az Inkeyek bírták, a parasztok hajdinát, zabot, kendert, lent és kukoricát termeltek.
Nagy súlyt helyeztek a szőlőtermelésre.
Mindenkor magyarok lakták. 1774-ben készült el az Inkey Boldozsár adományából a római katolikus templom.
A XIX. században a Benyovszky-család tulajdonába került, s 1900-ban kizárólag szegény, földnélküli parasztok, cselédek és napszámosok lakták.
1945-ben 45 szegényparaszt volt részese a földosztásnak, de mivel a téeszbe nem akartak belépni, építkezéseken, vasútnál és üzemekben kellett elhelyezkedni.
A község értékes népi építészeti emlékekkel rendelkezik, de boronapincékből és a présházak faragott, főfás préseiből mára hírmondó is alig maradt.
Rigyác 1990-ben hattagú testületet választott.
Védett természeti terület a rigyáci fás legelő, melynek védelmét 1976-ban a Zala Megyei Tanács a 32745 sz. rendelettel biztosította. A védett terület Rigyác községtől északkeletre az Öreg-hegy szőlői és a Felső-mező erdői közt helyezkedik el.
A múlt században még zárt bükkös volt itt, melyet a fák kiirtása után legelőként hasznosítottak: elsősorban sertésmakkoltatásra.
A település lakosságszáma: 476; un. aprófalu kategóriába tartozik.
A népesség száma azonban 1997-től csekély mértékben növekedést mutat.
|