Közoktatási intézkedési terv.

A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása 2005 - ben elkészítette a  közoktatási intézkedési tervét.
A terv a kistérség oktatásügyének helyzet elemzése mellett javaslatokat fogalmaz meg az egyes intézmények működtetésére vonatkozóan, a kistérségi szinten ellátandó feladatok vállalására, a kistérségi szintű oktatási együttműködésre vonatkozóan.
A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása a közoktatási intézkedési terv érvényességi idejét a 2005/2006-os tanévtől kezdődően három évre határozta meg.
A Tanács a tervet évente értékeli és felülvizsgálja.
Ennek keretében a közoktatási törvény által meghatározott változások, a bekövetkezett közoktatási intézményeket érintő módosítások, valamint a szakszolgálati tevékenységünk felülvizsgálatának eredménye alapján, annak figyelembe vételével szükséges a módosított intézkedési terv elfogadása.
Szükséges megvizsgálni, hogy az óvodák, iskolák továbbműködésére vonatkozóan a tervben megfogalmazott javaslatokhoz viszonyítva ténylegesen milyen folyamatok indultak el illetve valósultak meg.

Ezzel egyidejűleg a 2007-2013. évi közoktatási fejlesztési pályázatokhoz szükséges, hogy a kistérségi társulás fogalmazza meg a Közoktatási fejlesztési tervét.

A közoktatási intézkedési terv felülvizsgálatának határideje 2007. július 31.